Víz világnapja az Erdőtelki Arborétumban

Az Állattani Tanszék munkatársai szakmai programmal készültek a Víz Világnapjára.

Idén immár harmadik alkalommal az arborétummal együttműködve vettek részt az Állattani Tanszék munkatársai a Víz Világnapja programsorozatban.

A  program célja az állóvizek, tavak élővilágának bemutatása volt, mely magában foglalt egy édesvízi gyűjtést amely minden korosztály számára izgalmas volt, majd ezt követően a "zsákmányt" közösen meghatároztuk és jellemeztük a különböző állatcsoportokat.

 A tóból jellemzően színesszárnyú szitakötőlárvák (Calopterygidae sp.), hátonúszó poloskák (Notonecta glauca), tegzeslárvák (Limnephilus flavicornis), békapetecsomók (Rana esculenta) illetve vízisiklók (Natrix natrix) kerültek elő minden csoportnál. Azonban a különböző csíkbogár lárvák (Dytiscidae), illetve nadályok (lónadály, orvosi pióca) megtalálása kihívást jelentett a csoportoknek, a szerencse nem kerülte el őket így ezeket a fajok is bemutatásra kerültek.

Köszönjük az óvodáknak és az iskoláknak a résztvételt, kollegáinknak Varga Jánosnak és Horotán Katalinnak pedig a színvonalas programot.

 

 További beszámoló a linkre kattintva elérhető, videós beszámoló itt található.

 

 

 


< Vissza